Fakivágás

 

fakivágás favágás

Fakivágás alpin technikával

Fakivágás előtt

Több okból is dönthetünk úgy, hogy egy-egy fát kivágásra ítélünk. Lehet, hogy túl nagyra nőtt és tartunk attól, hogy egy erősebb szél kidönti, esetleg rálóg a tetőre és elkezdte bontani a cserepeket, belenőtt a vezetékbe, de az is lehet, hogy a szomszéd morog folyamatosan, hogy zavarja az árnyék, a fáról hulló termés és még sorolhatnánk. Mielőtt azonban elhamarkodott döntés hoznánk, érdemes szakembert hívni és egyeztetni vele, mert elképzelhető, hogy van más megoldás. Egy egészséges, életerős fától nem szívesen válunk meg, hiszen árnyékot ad, kertünk dísze és lehet, hogy velünk együtt nőtt fel. A fa gondozásáról, koronaalakító metszéséről itt talál további információt.

Ha semmiképpen nem tudjuk elkerülni a vágást, akkor többféle eljárás közül választjuk ki az adott fa esetében legmegfelelőbbet. A módszerek közötti választást sokféle tényező befolyásolja, amelyek között a leghangsúlyosabb a vágás helyszíne és annak megközelíthetősége, valamint a fa mérete és állapota.

Fakivágás alpintechnikával

Cégünk fő profilja az alpintechnika, ipari alpinista (OKJ) és ipari alpinista segéd képesítésekkel, valamint sokéves gyakorlattal végezzük ezt a munkát. Az alpintechnikát akkor alkalmazzuk, amikor a hagyományos fakivágási technikákhoz nem megfelelőek a körülmények. Márpedig a körülmények a kertekben, udvarokon, de akár a közterületeken is a lehető legritkább esetben alkalmasak arra, hogy döntéssel vágjunk ki egy fát. Ezzel az eljárással felülről lefelé, gyakorlatilag feldaraboljuk a fát. Amennyiben a talaj és a környezet lehetővé teszi, a darabokat a földre ejtjük. Körülményesebb, amikor az épített környezet vagy a környező vegetáció miatt nincs arra mód, hogy a fadarabok eképpen landoljanak. Ilyenkor minden vágás után kötéllel eresztjük le az ágakat, hogy azok véletlenül se okozzanak kárt. Az alpintechnikát, amelyet esetenként kötéltechnikának is neveznek, az ipari alpinistákon kívül a hegymászók és a barlangászok is használják.

Emelőkosaras technika

Fakivágás, emelőkosár

Fakivágás folyamata emelőkosárból

Az emelőkosaras megoldás indokolt lehet abban az esetben, ha a fa nagyméretű, de valami miatt (pl. korhadás, egyéb betegség) nem mászható. Abban az esetben is ez az eljárás lehet az optimális, ha a fa az emelőkosaras autóval könnyen megközelíthető, hiszen ez a módszer gyorsabb az alpintechnikánál, a magasabb gépmunkaigénye miatt azonban nyilván költségesebb is. Az emelőkosárból lényegében ugyanazt tesszük mint az alpinnál: felülről lefelé darabolunk és a darabokat a földre juttatjuk.

Irányított döntés

Ahhoz, hogy a fakivágást döntéssel tudjuk végrehajtani két dolog kell: hely és fa. A fát ez esetben talán vehetjük alapvetésnek, tehát már csak hely kell hozzá, és máris dönthetünk. Az irányított döntés azért irányított, mert a megfelelő technikának köszönhetően a fa arra dől, amerre mi szeretnénk. Ezt az úgynevezett hajkolással érjük el, amely a vágást megelőző bemetszést jelenti a fa dőlési irányának megfelelő oldalon. Ez a bemetszés a fa természetes “húzását” figyelembevéve biztosítja a döntés előre meghatározott irányát.

Favágás

Fakivágás Lovasberény

Amikor a fa súlypontja nem teszi teljesen egyértelművé a fa természetes dőlési irányát, vagy nem arra dőlne, amerre mi akarjuk, akkor kötelekkel és ékekkel támogatjuk meg a folyamatot. Ilyenkor a koronához rögzített kötelet egy úgynevezett harmadoló csigarendszeren vezetjük keresztül a fa magasságától és az adott körülményektől függő biztonságos távolságban. A csigák segítségével a kötél végénél álló kolléga megsokszorozódott húzóerővel támogatja a döntést, miközben az ékekkel a vágásnál rögzítjük a dőlési irányt. Nem jellemző, hogy udvarokban, előkertekben stb. alkalmazható lenne ez a technika, de azért elvétve előfordul.

Fakivágás emelődaruval

favágás, fakivágás

Fakivágás emelődaru segítségével

Mind az alpintechnikánál, mind pedig az emelőkosaras fakivágás esetében indokolt lehet darus kocsi, esetenként toronydaru használata. Azt, hogy mikor van szükség ezekre a támogató technikai megoldásokra, az adott fa mérete és a körülmények egyaránt befolyásolhatják. Extrém méretű fáknál sokszor az egyetlen biztonságos módja a törzs lebontásának az emelődaru használata. Előfordulhat az is, hogy az épített környezet kialakítása miatt a levágott darabok földre eresztése nem működőképes alternatíva. Az is lehet, hogy a törzs egybentartása a cél a további felhasználás érdekében. Ilyenkor a levágott darabokat a daruhoz rögzítjük, amely egyenként a földre, vagy közvetlenül a szállítóeszközre helyezi őket. Az egyben hagyott törzs súlya akár az egy tonnát is meghaladhatja, ami alátámasztja a gépi mozgatás szükségességét.

A fakivágás támogató szolgáltatásai

Az Ágat Aprítunk csapata fontosnak tartja, hogy a megrendelő kertje, területe ugyanolyan tiszta és rendezett maradjon mint a favágás előtt, ezért a lehulló ágakat, gallyakat nagyteljesítményű aprítógépünkkel leaprítjuk, a nagyobb fadarabokat feldolgozzuk, így a vágás után egy maradéktalanul tiszta, hulladékmentes helyszínt biztosítunk. A keletkező zöldhulladékot a megrendelő igényétől függően el is szállítjuk.

A fakivágás során rendkívül fontos a helyszín biztosítása, a biztonság megteremtése. Esetenként szükség lehet egy közút vagy egyéb közterület lezárására a hatékony munkavégzés érdekében, amelyet cégünk lakotterületi favágó jogosítás birtokában az engedélyeztetéstől kezdődően a kivitelezésig biztosítani tud. Szintén előfordulhat, hogy az áramszolgáltatás időszakos szüneteltetését kell kérvényezni a munkavégzés idejére. Ezt az engedélyezési folyamatos is cégünk végzi a megrendelővel egyeztetve.

Hol dolgozunk?

Cégünk telephelye Lovasberényben található. A fakivágást elsősorban a környező településeken (Csákvár, Vereb, Vértesacsa, Nadap, Pázmánd, Pátka, Alcsútdoboz, Felcsút, Martonvásár, Biatorbágy stb.) a Velencei tó környékén (Velence, Kápolnásnyék, Gárdony, Agárd, Dinnyés, Pákozd, Sukoró), Székesfehérváron és környékén, Budapest budai oldalán, esetenként a Balaton közelebb eső részein, Siófokon és környékén végezzük.

Favágás

Fakivágás alpin technikával

A fakivágás engedélyezése

Sokan nem tudják, de a fakivágás sok esetben engedélyköteles. Településtől függ, és általában Budapest, valamint más nagyobb városok esetében érvényes, hogy magáterületen is engedélyt kell kérni a fakivágás esetén, de egészen biztos, hogy a közterületen álló fa kivágása minden esetben engedélyhez kötött. Érdemes tájékozódni az adott település szabályozásáról és az előírásoknak megfelelően eljárni. Az önkormányzatok általában egy formanyomtatványt biztosítanak ehhez az eljáráshoz. Lovasberény esetében például ez a nyomtatvány itt tölthető le. A témában ajánljuk továbbá a következő tájékoztatást.

A munka előzetes felmérése minden esetben ingyenes. A felmérést követő egy-két napon belül megküldjük árajánlatunkat. Keressen bennünket bizalommal!

Kapcsolat